Több román tévé és lap időutazást tett, visszatért a kilencvenes évek elejére, amikor a magyar irredenta veszélytől volt szó nap mint nap. A Ziua bukaresti lap robbantotta ki a Frunda-botrányt: a román nemzeti érdekek elárulásával vádolta meg Frundát. Közben a Nagy-Románia Párt elnöke, Corneliu Vadim Tudor ,,alkut” kínált az államfőnek: támogatják a korrupcióellenes ügyészség működésére vonatkozó törvényt, ha egyfelől ,,az igazságügy-miniszter megtisztítja a román igazságszolgáltatást a politikai befolyástól”, másfelől pedig ,,menesztik a kormányból az RMDSZ-t”. Vadim szerint ugyanis az RMDSZ képviselői ,,árulók” és ,,horthysták”. A Ziua a napokban olyasmiket állított, miszerint Magyarország egy pillanatig sem mondott le a Nagy-Románia területének csorbítása árán visszaállítandó Nagy-Magyarország létrehozásáról. A lap szerint a magyarok hegemóniára törekszenek a Kárpát-medencében. Bizonyítékul egy 1992-es külügyi tisztviselői nyilatkozatot idézett, mely szerint a magyar külpolitika fő célja a határon túli magyarság védelme. (Közben Iliescutól Basescuig elnökök sora és külügyminiszterek csapata fogalmazta meg: céljuk a határon túli románság védelme.) A Ziua lap szerint Orbán Viktor miniszterelnöksége idején megparancsolta az AVO főnökének, Kövér Lászlónak (így!): indítaná újra a Duna-akciót. Ez a ,,délkeleti magyar régió” létrehozására irányult volna, s minderről a román titkosszolgálat időben figyelmeztette az illetékeseket. Hivatkoztak Bogdan Papadie és Gabriel I. Nastase tanulmányára, akiket a kilencvenes években áltörténészeknek minősített a román sajtó. /Bogdán László: A magyarellenes kampány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 22./
2006. május 2.
Sokan reménykedtek abban, hogy az idei választások nyomán fordulat következik be a magyar politikai életben, s a Fidesz veszi át a kormányrudat. A határon túli magyarság jelentős többsége is erre számított. Vélemények hangzanak el azóta is, miért lett a kampány kimenetele az, ami. Mondják, hogy a Fidesz bedarálta a kisebb jobboldali pártokat. Koncz Attila például nem átallotta azt állítani, hogy a Fidesz „Rákosi legjobb tanítványaként szalámizta az MDF-et”. Úgy látszik, nem tudja, Rákosi módszerének a kommunista vezérlésű politikai rendőrség, az ÁVO és a szovjet politikai rendőrség, az akkor még NKVD is szerves része volt. Ezek szerint tehát a Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Fidesz miatt jutott oda, ahova: 1992-ben a Fidesz zárta ki az MDF-ből Csurka Istvánt és társait; nem Szabó Iván és társai váltak ki az MDF-ből és hozták létre a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP), mert ez a Fidesz műve volt; tavaly nem Dávid Ibolya és társai zárták ki az MDF országgyűlési csoportjának majdnem a felét, köztük Lezsák Sándort, az MDF egyik alapítóját és vezéralakját, hanem a Fidesz. Ghiczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egykori elnöke volt az, aki addig fészkelődött elnöki székében, mígnem szétverte saját pártját. És mi történt a Független Kisgazdapárt háza táján? Torgyán József, a párt elnöke volt az, aki 2002 előtt, kormányszövetségben a Fidesz-szel, bezáratta a párt székházának kapuját és nem engedte be a vezetőségi tagokat. Addig-addig, míg őt is kizárták a maradék pártból. A Magyar Szocialista Munkáspártból lett Magyar Szocialista Párt, bár tagadja, de megőrizte szülője módszerét. Ugyanezt alkalmazza Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is. Goebbels mondta: a hazugságot addig kell ismételni, mígnem igazság lesz belőle. 1998-ban, miután a Fidesz került kormányra, az MSZP-SZDSZ megrémült, nyomban elindították a suttogó propagandától a nyílt támadásig terjedő hazugságfröcskölő gépezetüket. Szájról szájra terjesztették és terjesztik, hogy Orbán Viktor cigány, eredeti neve Orsós. „Csalnak, lopnak, hazudnak”, harsogták. Nyugaton terjesztették, hogy Orbán Viktor faj- és zsidógyűlölő. Horn Gyulával, az ’56-os pufajkással, Kovács Lászlóval, Kádár elvtárs sírig hű tanítványával az élen, a sajtószabadság „védelmében” tüntettek. Az „árokásó” Fidesz „kettészakította az országot” – Kádár idején bezzeg példátlan volt az egység: az ávósok, a III/III-as, a III/II-es ügynökök, a pártkáderek, a pufajkások és az értelmiségiek, a munkások meg a parasztok „egysége”, írta Asztalos Lajos. Orbán Viktor az autópályák építéséhez az apja bányáiból szállított dolomittal hatalmas vagyont harácsolt össze – nem úgy, mint „szegény” Gyurcsány. Keller László, a „nagy” MSZP-s vegy-ész „kiderítette”, felbecsülhetetlen kárt okozott, mert a dolomit az esővíztől „kénsavat fejlesztett”, ami „szétmarta” az utakat. Most, a választási kampány idején viszont arról zengett a kórus, hogy a Fidesz-kormány alatt „egyetlen km” autópálya sem épült. 2001 végén, 2002 elején a 23 millió románnal ijesztették a népet, 2004 novemberében 800 000 határon túli volt a mumus. Közben a költségvetési hiány eddig nem látott méreteket ért el, az államadósság pedig rekordmagasságot. /Asztalos Lajos: Választások, MDF-bedarálás és egyebek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./
2006. május 9.
A Rákosi-érában és az 1956-os forradalomban való részvétel miatt másodszor is börtönbüntetésre ítélt jogászdoktornak, a felsőcsernátoni dr. Rákossy Árpádnak szobrot állító igyekezet többször is elakadt, most újra van remény. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke, dr. Bodóczky László, a sepsiszentgyörgyi származású Péter Zoltán kecskeméti vállalkozó közvetítésével lebonyolított megkeresés nyomán újabb adatokat közölt dr. Rákossy Árpád 1951. és 1958. évi elítélésével kapcsolatosan. Ugyanő közölte dr. Zinner Tibor Megfogyva és megtörve című, 2006-ban megjelent könyvének dr. Rákossy Árpádra vonatkozó oldalait. Kezdeményezés történt az ítélet semmissé nyilvánítása érdekében. Az eljárás a Legfelsőbb Bíróságon folyamatban van. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság emléktábla állítását tervezi dr. Rákossy Árpád és több bíró kollégája emlékére, akik részben társai voltak az első, 1951-es ügyben, valamint az 1956-os forradalomban vezető szerepet vállaló bírók emlékére. A Chicagóban élő, felsőcsernátoni származású Demeter (Dezső) Edit dollár adományt juttatott el a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület folyószámlájára a szoborállítás tervének kivitelezésére. Az összeg a chicagói Szabad Magyar Református Egyháztól származik. Dr. Rákossy Árpád életútját és bírói ténykedését, példaértékű emberségét szülőföldjén nem ismerik. Ez nem csoda, hisz az ifjú Rákossy Árpád 1919-ben menekült Debrecenbe, majd Budapestre, ahol a megszálló román csapatok ,,utolérték” és letartóztatták, szabadulása után Budapesten telepedett le. Nélkülözések között a szegedi egyetemen két jogi diplomát szerzett. Dr. Rákossy Árpád 1940-ben, a második bécsi döntés után a sepsiszentgyörgyi megyei bíróságra kapott kinevezést. A román átállás után Kézdivásárhelyre költözött, itt a szovjet hadsereg parancsnokától főszolgabírói megbízatást kapott, ezt a tisztet három hónapig látta el, majd a lakosság újabb három hónapra megválasztotta. 1945 nyarán visszaköltözött Sepsiszentgyörgyre. 1948-ban a román hatóságok sok társával együtt kiutasították szülőföldjéről (illetve az országból) azzal az ürüggyel, hogy az 1940-es bécsi döntés után magyar ejtőernyős tisztségviselőként érkezett Háromszékre, holott ő a szülőföldjére tért vissza. Rövidesen a kecskeméti bíróság élére került, és itt 1951-ben először azért ítélték el, mert a bírói tanács elnökeként kezdeményezte egy tanyasi gazda és szomszédja felmentését a háborús bűn elkövetésének vádja alól, bizonyítottnak látván azt, hogy a Kovács Balázs nevű vádlott önvédelemből szúrta le a tanyáján őt bántalmazó és megalázó részeg orosz katonát, aki feleségére és lányára szemet vetve őt akarta kivégezni. Dr. Rákossy Árpádot és több társát az ÁVO letartóztatta. Kovács Balázst kivégezték, társát, aki segített neki a tetemet eltüntetni, tizenöt évi börtönbüntetésre ítélték. Rákossy és társainak koncepciós elítélése egyben a magyar jogászok általános megfélemlítésének, az állásukból való eltávolításának a pere is volt. (Több mint ezer jogászt ítéltek el vagy kényszerítettek arra, hogy állását elhagyja.) Dr. Rákossy Árpád 1956 februárjában szabadult. 1956-os forradalomban való részvétele miatt újabb pert akasztottak a nyakába. Csernátonnak, ahová hamvait végakarata szerint hazahozták, emlékeznie kell, munkásságát és emberi tartását Sepsiszentgyörgynek és Kézdivásárhelynek, Székelyföld egészének méltányolnia kell, írta Sylvester Lajos. Az Ikafalváról Budapestre áttelepedett Fetés András sokat tett Dr. Rákossy Árpád emlékének megőrzéséért. /Sylvester Lajos: Rákossy Árpád jogászdoktor szobortalapzatára. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 9./
2009. október 23.
„1956. október 23-a örökre be van jegyezve a szabad emberek, a szabad népek krónikáiba. A bátorság, az öntudat, a diadal napja volt” – méltatta 1960. október 23-án J. F. Kennedy, Amerika elnöke, a magyar ‘56-os forradalmat. 1956-ban a forradalom és szabadságharcban a barikádnak csak két oldala volt. Az egyik oldalon a nemzet küzdött a szabadságáért, a másik oldalon azok voltak, akik saját hatalmuk biztosítása érdekében idegen megszállókat hívtak a magyar nemzet ellen segítségül, akikből a megszállók hű kiszolgálói lettek évtizedeken keresztül. 1956-ban a magyar nemzet szabadságharcát vívta a szovjet megszállók és kiszolgálóik ellen. Miközben a nyugati világ kitartásra bíztatott, Amerika elnöke, Eisenhower a szovjet vezetők tudomására hozta, hogy szabad kezet kapnak a magyar szabadságharc leverésében. Október 22-én Budapesten a Műszaki Egyetemen éjszakába nyúló vita után egységes szövegbe foglalták a 14 ill. 16 pontot. Elhatározták a lengyelek melletti tüntetést másnap, 1956. október 23-án. Október 23-án a hatalom bizonytalanná vált, hol engedélyezte, hol betiltotta a tüntetést. 15 órakor indult a tüntetés a Petőfi-szobortól, ahonnan a Bem-szoborhoz vonultak. A Bem-szobornál Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc szavalta el a Szózatot. Megszülettek az első lyukas zászlók, kivágták a Rákosi-címert a nemzeti zászlókból. Megindult a hatalmas tömeg a Kossuth térre. Estére mintegy kétszázezres tömeg gyűlt össze. A tömegben már hangosan szólt a forradalom majd szabadságharc leglényegesebb követelése: „Ruszkik haza!” A tüntetők egy része a Rádióhoz ment, hogy felolvassák a hírekben a követeléseket, mások a Városligetbe indultak, a Sztálin-szoborhoz. Jelszavakat skandáltak: „Vesszen Gerő! Vesszen Piros! Vesszen az ÁVO!” Nagy Imre a Parlament erkélyén szerencsétlen beszédét „Elvtársak!” megszólítással kezdte, mely a tömegből ellenszenvet váltott ki. „Nem vagyunk elvtársak!” Nagy Imre kénytelen volt „Magyarok! Barátaim!”-ra változtatni a megszólítást. A Dózsa György úton volt a hírhedt Sztálin téren a Sztálin-szobor. A szobor felállítása előtt itt állt a híres Regnum Marianum templom, a magyarok Nagyasszonyának temploma, melyet 1951-ben leromboltak. Október 23-án a hatalmas Sztálin-szobrot ledöntötték. Elterjedt a hír, hogy a Rádiónál az ávósók lövik a népet, és már áldozatok is vannak. Az emberek elindultak a Rádióhoz. A Rádióhoz kirendelt katonák átálltak a tüntetők oldalára. A tüntetés spontán felkeléssé alakult. A tüntetők fegyvereket szereztek, és a magyar nép felkelt a szovjet elnyomás és kiszolgálóik, az ávósok uralma ellen. A tüntetők elfoglalták a központi pártlap, a Szabad Nép székházát. Debrecenben október 23-án szintén nagy tömeg tüntetett, az ávósok a fegyvertelen tüntetőkre vezényelték az első sortüzet, mielőtt még Budapesten az első puskalövések eldördültek a Rádió ostroma előtt. Ilyen egységes talán még soha nem volt a nemzet. A fegyverrel küzdő fővárosi és vidéki felkelők mögött ott állt az egész ország a hatalmon lévő törpe kisebbség kivételével. Október 23-án éjszaka Gerő Ernő pártvezető kérésére az országban állomásozó szovjet egységek bevonultak a fővárosba. Megkezdődtek az összecsapások a felkelők és a szovjet csapatok között. /Emlékezzünk 1956. október 23-ára! = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./
2009. október 30.
2006 óta már az is örömteli fejlemény, ha egy nemzeti ünnep békésen, incidensek nélkül zajlik le. A jelenleg hatalmon levők valamiért ezt így tartották taktikusnak. 2006-ban a békés megemlékező tömegre támadtak rá, más években pedig azokat ingerelték, akikről tudták, hogy nem fognak szétoszlani, hanem ellenállást tanúsítanak majd, és ebből jó kis műbalhét lehet kerekíteni. Vannak még idealisták, akik a „táborok” közötti összefogástól remélik szimbólumerejű ünnepek alkalmával a nemzeti egységet felmutatni. Ezek tévúton járnak. Ahogy 1956-ban sem lehetett összefogni az ÁVÓ-sokkal, úgy ma sem lehet összefogni az ÁVÓ-sok szellemi és fizikai utódaival. Ahogy Csoóri Sándor írta 1990-ben: az SZDSZ magához akarja asszimilálni a magyarság gondolkodását, ő akarja megmondani, hogy ki szalonképes, és ki nem, hogy miről lehet beszélni, és miről nem (például az államadósság átütemezéséről nem); hogy mi a nemzet (szerintük: mindössze a magyar állampolgárok összessége, akkor is, ha ebbe beletartozik a magyarul gagyogni sem tudó, de állampolgárságot vásárolt kínai, viszont kívül rekednek az évezredes magyar kultúrát hordozók milliói); hogy létezik-e egyáltalán nemzeti érdek (szerintük nem létezik). /Borbély Zsolt Attila: Közös ünnep? = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), okt. 30./
